Mindenkiben rejtőzik egy különleges dolog, ez a lélek.Minden léleknek saját története van, ez a történet olykor szomorú, mert senki élete nem a paradicsomban kezdődik.A probléma megerősíti az embert, s kicsit bölcsebbé teszi.Bölcsnek lenni gondolatban könnyű, hiszen csak ellenkező irányból kell megközelíteni tetteinket.De a tettek nem mindig a józan ész következményei, ezt mind jól tudjuk!Nehéz az észre hallgatni ha a szívünk más utat járna...

 

 

Érdemes-e feladni egy megkezdett küzdelmet?

A válasz egyszerű,ha valamiért egyszer már harcba indultunk, azt fontosnak tartottuk, nyomós indok kell a feladáshoz.S amíg egy szikrányi reményünk is van, bűn feladni a céljainkat.

 

Bevezetésképp szolgáltak csupán ezek a sorok, most következik az a pokol amit az elbukott lélek élt át, megszenvedte ő az életét...

Következnek a naplórészletek:

" 13 éves voltam mikor az első rossz döntésemet hoztam, tönkretettem egy kapcsolatot, s ha ez még nem lenne elég egy sokkal idősebb férfival tettem ezt meg, ő akkor már 34 éves volt, egy barátja a családomnak.Ünnepeltünk, arra nem emlékszem teljesen hogy mit, de nagyon sokat ittunk, tudom ez nem mentség a tetteink alól de talán enyhítő körülmény...

Éjfél körül mindenki nyugovóra tért, csak mi kettem maradtunk ébren, kiültünk a teraszra beszélgetni.Megkérdezte hogyan állok a fiúk terén(az előtt egy fiúm se volt) én elomdtam neki hogy még senkim nem volt, de tetszik valaki, csak félénk vagyok és nem tudom mit hogyan csináljak.Felajánlotta hogy megtanít mindenre amit tudnom kell.Addig a percig egymással szemben ültünk, de mellém ült és átkarolt, jó érzés volt, hallottam ahogy dobogott a szíve, biztonságban éreztem magam mellette.Bárcsak ne így lett volna! Már akor érezhető volt rajtunk az alkohol hatása, de úgyéreztük még nem elléggé, kibontottunk még egy üveget.Már nem is emlékszem teljesen hogy miről, de órákat beszltünk át, bíztam benne.Megkérdezte hogy csókolóztam-e már, a válasz nem volt.Erre megkérzedte hogy megcsókolhat-e? Belementem a dologbaegészen csodálatos volt ezekután mentek tovább a dolgok,egész éjszaka eggyütt voltunk, megtötént az első eset hogy fiuval voltam, úgy éreztem felnőtt lettem!

Másnap azt hittem minden jól alakul, de ő úgy tett mintha ismeretlen lennék számára, rám se nézett, nem tudtam ez mit jelent, még nem értettem meg, de azt tudtam hogy nem lehet velem, bár reménykedtem...

1 évvel később                                                         

Azt hiszem minden rendbe jött, sikerült elfelejtenem, időközben kiderült hogy nem csak velem volt! A nővéreimmel is eltöltött egy éjszakát...Ismét boldognak éreztem magam, volt valakim, és szerettem, szerelmes voltam.Sok hibája volt, börtönben volt 3 hónapig, azt nem mondta el miért, de nem is érdekelt.Csak jó volt érezni hogy mellettem volt!Sok időt töltöttünk együtt, talán túl sokat, már nem jártam be a suliba, és haza sem mentem.Nem is érdekelt a jövőm, csak a jelenem.Egészen addig ment ez így, amíg az iskola fel nem jelentette anyámat,akkor ráébredtem hogy rosszul alakítottam az életemet!Elmondtam mindent a barátomnak, de ő úgy fogta fel mintha szakítani akarnék vele, és jött az első pofon.Nem az volt a legrosszabb fogy fizikailag fájdalmat okozott, az érzéseimben sokkal több kárt tett.Egyre inkább ráébredtem hogy megint csak kellék voltam, de küzdeni akatam ellene.Meg akartam mutatni neki mennyire szeretem, és hogy az első fontos ember az életemben.Kis ideig ugytűnt megértette, de mégsem így volt.Addigra sokszor bántott fizikailag, és lelkileg is!Tútettem magam rajta, legalább is azt hittem.Csak teltek a napok, jött a rendőrségi meghallgatás, sokmindent átértékeltem aznap.

2 héttel később

Úgyéreztem az utolsókat rúgom, nem érettem miért ilyen mostoha velem a sors, mindenki csak bántott, még a saját apám is, csak ezköz voltam neki is , csak arra kellettem hogy fájdalmat okozzon az anyánmak!De én azt hittem ezen túteszem magam ezen is, kész voltam mindent feladni és a halálba menekülni!Az akkori legjobb barátom segített nekem ebben.Már minden készen állt, a búcsúlevél, a zárt szoba, a magány.Előkészítettem az injekcióstűt, meggyújtottam a gyertyát, kibontottam a kapszulát.Minden úgy történt ahogy szerettem volna, elsötétült minden, üresek voltak a gondolataim, nem éreztem fájdamat, tudtam hogy nem kell sok idő hogy vége legyen....De nem lett vége.Napokkal később a kórházban ébredtem fel,az ágyhoz kötözve, megbolondult emberek között, még most is érzem az infúziót amit hetekig kaptam, nem sokon múlt hogy meghaljak, csupán perceken... de mégsem lett így.Talán még nem jött el az ideje?Annyi bizonyos hogy egy életre nyomai lesznek annak a napnak, az orvosok szerint hiába erős a szervezetem, bármely pillanatban feladhatják, még benn akarnak tartani legalább egy hónapot, megfigyelés céljából.Meg sem tudtam szólalni, csak hallgattam amit az orvosom mondott nekem, valahogy tudta minden gondom, megértett.Eltelt egy hét és még mindig nem beszéltem,kezdtem feladni, csak írni tudtam, de azt is érdekes betűformákkal... ez volt az egyetlen esélyem a kapcsolattartásra.Váratlanul  egy ismerős arcra figyeltem fel, az édesapámra, egy borítékot adott át, melyben az állt hogy minden jogáról lemondd, és nem kívánja a kapcsolatot tartani velem többé.Ez nagyon fájt, de megint csak titkoltam, nem akartam hogy lássák rajtam, ki akartam szabadulni a börtönömből, haza akartam mennni.De valami még mindig bántott, még nem szólaltam meg.Csak teltek a napok, semmitevésben, értelmetlenül...  

         

 Végre kezdett renbejönni minden, átkerültem a nyílt osztályra, ott kicsit jobb volt, le kellett rajzolnom hogy miért kerültem ide, de nem tudtam, csak ültem és néztem az üres lapot.A szabadba még nem mehettem ki, de a nővéremnek volt egy ötlete: aki dohányzott naponta háromszor kimehetett a teraszra, sovány vigasz volt, és nem szerettem a füstöt, de megérte!Furcsán éreztem magam, kaptam gyógyszereket, de úgy éreztem csak rontanak a helyzetemen, folyamatosan fáradt voltam, nem éreztem élettel teltnek magam, egy kis idő múltán rájöttem hogyan tudom kicselezni a nővéreket, már nem is szedtem be a gyógyszereimet, meglepő de sokkal jobban éreztem magam!Talán akkoriban kezdtem megérteni a dolgokat, hogy érelmetlenül menekültem, nem kellett volna, de már késő ezen agyalni, megtörtént.

Újabb rossz hír, nem mehetek haza, mivel az édesapám lemondott rólam, és anyám még nem kapta meg a felügyeleti jogot,intézetbe kerültem.Borzasztó volt, de végül is talátam pár barátot akik elviselehetővé tették az egészet...Már nem zavart annyira a dolog, megszoktam,, mindenem megvolt, kivéve egy dolog: nem éreztem hogy szeretnek, egészen idáig nem is tartottam fontosnak ezt.Beletörődtem, helyre akartam hozni az életemet!Talán sikerült is, a gyámhatóság egy feltételt szabva haza engedett, 24 órás felügyeletet kellett biztosítrania anyámnak.Ezt megoldottuk, hazaköltözött a nővérem és férje,meg a két gyereke velük eggyütt.Jó volt otthon, elfoglaltam magam alig volt időm, de nem bántam, jól éreztem magam

Új célokat fektettem le, a tanulás lett a legfontosabb, sosem voltam kitűnő, de most mégis jól ment a suli, pedig alig tanultam, csak rájöttem hogy ha figyelek az órákon, akkor csak el kell olvasnom a leckéket otthon, és minden megy magától.

1 évvel később

Elértem a céljaimat, felvettek a középiskolába, boldog voltam, de hiányzott valami: egy társ, akinek mindent elmondhatok, és nem ítél el semmi miatt!Időközben voltak kapcsolatain, de mind ugyanúgy végződött, nem kellettem senkinek, csak játészerként használtak megint. Talán ennek így kell lennie, meg kell bűnhődnöm az eddigi hibáim miatt.

Nyáron a testvéreim édesapjánál voltam(csak féltestvéreim vannak anyám első házasságából) rá úgy tekintettem mint ha a valódi apám lenne, megbíztam benne, szerettem, mindent elmondhattam neki!Volt egy tervünk: megint eggyütt akart lenni anyámmal ezt én is jó ötletnek tartottam, de nem sikerült..akkor nagyon megzuhant, nem evett nem csinált semmit, csak ivott, alkoholba akarta folytani bánatát...Próbáltam segíteni neki, de nem hagyta, talán igaza volt!Pont én akartam okoskodni, aki a halálba akart menekülni a gondjai elől.Büszkesége megtörte őt, senkinek nem hagyta hogy segítsen neki.Nagyon féltettem nem akartam elveszíteni!

Váratlan telefon, ismeretlen számról, felvettem, és amikor hallottam milyen híreket közölnek velem, szinte megfagytam, nem mozdultam, csak sírtam.A sors megint mostoha gyermeket szült,az a férfi akit apámként szerettem eltűnt, és hagyott egy levelet:bocsánatot kért a gyermekeitől.Pokoli öt napot éltem át akkor, még most is remegek és sírok mikor ezt leírom..tehetetlen voltam, éreztem hogy itt mindennek vége, és többet nem fogom látni.Folyamatosan azt vártam hogy valaki azt mondja hogy megtalálták és minden rendben van vele, de nem így volt, megtalálták, de holtan.A rendőrség elmondta hogy a kocsilyában találtak rá a nyomok alapján sokat szenvedett mire elérte a vég, fájt végighallgatni az egészet, de muszáj volt, csak kínoztam magam, de tudni akartam mindent!A családban mindenki összetört volt. De én nem,ha én is kimutattam volna az érzéseim, széthull a család, de én erős akartam lenni és összetartani őket!Talán hiba volt, a temetésig sikerült és utána is, de azon az egy napon kicsit meghaltam legbelül, amikor a koporsót láttam, akkor értettem meg hogy többé nem fogom látni,soha többé!Én voltam az aki a legjobban sírt, nem tudom miért,de úgyéreztem az én hibám az egész!Én vagyok minden rossz oka a családban, a fekete bárány, aki mindent elront!Jóvá akartam tenni mindent, így hát úgy tettem mintha jól viselném a dolgokat,de nem így volt, még most sem dolgoztam fel!Álarc mögé rejtőztem,teltek a hónapok és semmi nem változott, csak létezem, értelem nélül...

 

És e rövid összefoglalásban elérkeztem a jelenbe:

Az internet csodája,egy olyan embert találtam akibem első perctől megbízok,azt hiszem megért engem, és én is őt.Biztonságot érzek újból, olyan mitha eddig halott lettem volna, de ő életre keltett legbelül.Talán a sors mésem oly mostoha, csak én voltam türelmetelen, talán szenvednem kellett ahhoz hogy most jól érezhessem magam!

(.....)

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Szívvel s lélekkel, gyakran használt kifejezés,mégis elgondolkodtató! - © 2008 - 2024 - pokoligondolatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat